A névelemzők és a számmisztikusok szerint a neveknek igen nagy jelentősége van, hiszen kihatnak a személyiségünkre és meghatározhatják egész életünket. Eszerint a László nevet viselő fiúgyermekek igen szerencsés helyzetben vannak, hiszen a számmisztika szerint a szerencse végig kíséri őket egész életük során. Persze a legtöbb esetben nem ez a meghatározó, amikor egy szülő nevet választ a gyerekének. A László igen népszerű név hazánkban. Még ma is az elsők között található a statisztikai listákon.
Eredete szláv, a Vadislav magyar változata. Jelentése pedig hatalom és dicsőség. A keresztény naptárak szerint június 27.-én, illetve augusztus 8.-án ünneplik névnapjukat a Lászlók, de a kibővített naptárakban szerepel még néhány nem hivatalos névnap is. Hazánk hírességei között rengetegen viselték és viselik ma is ezt a nevet. A színészek, költők, sportolók és a zenészek között is találhatunk jószerével Lászlót.
De történelmünk egyik legkiemelkedőbb alakja, nagy királyunk, Szent László a leghíresebb ezen a néven, akinek személyéhez rengeteg különleges esemény köthető. Sokan még ma is az Ő tiszteletére adják a László nevet a fiúgyermekeiknek. A múlt században a leggyakoribb férfinév volt, hosszú ideig vezette a listákat.
Ma már csökkent valamelyest a népszerűsége, hiszen a modern nevek megjelenése háttérbe szorította kicsit a régi, klasszikus neveket. De még ma is szerepel a leggyakoribb 20 férfinév listáján. A László névhez nem fűződnek különösebb babonák, népszokások, népi jóslatok, mint sok más fontos névhez.