Mi jelenti a legnagyobb anyagi terhet egy cég számára, ha az IT-infrastruktúráról beszélünk? Általában maguk a beszerzések maguk. Az állandó költségek hosszú távon összeadódnak, az egyszeri nagyobb összegű beruházások azonban jellemzően nagyobb terhet jelentenek, hiszen egy összegben kell fizetni az eszközökért – amelyeket néhány éven belül valószínűleg cserélni kell majd.
A szerverek ára önmagában magas, nem is véletlenül. Bonyolult, nagy teljesítményű eszközökről beszélünk, amelyek feladata, hogy a vállalat teljes rendszerét üzemeltessék. Természetes, hogy ezeket nem szerezhetjük be olcsón. És persze egy darab nem is elég – legalábbis a redundancia kívánalmainak megfelelve a legkisebb rendszernek is két szerverre lesz szüksége. Egy kicsit is nagyobb vállalatnak már egy egész teremnyire.
De nem ez a legnagyobb probléma.
A gond az, hogy a megvásárolt eszközök élettartama véges. Árukhoz képest viszonylag hamar cserére szorulnak, még akkor is, ha nem számolunk meghibásodásokkal, amortizációval.
Márpedig ilyen hibák bekövetkeznek, a szerverek egy részét várhatóan legalábbis javítani, rosszabb esetben cserélni kell majd – ekkor pedig visszajutunk az alap problémához, ismét beszerzésre van szükség. Ha pedig minden jól meg, és egy kis hiba sem csúszik be, akkor a teljesítményigény miatt kell majd újítanunk, vagy éppen azért, mert rendszereink egy-két év alatt elavulnak.
Minderre a szerver bérlés kényelmes megoldást kíván.
A szerver bérlés szolgáltatások, mint a DoclerNet is, lehetőséget kínálnak arra, hogy a vállalat teljes mértékben eltekinthessen ettől a költséges lépéstől – és egyben a későbbi fenntartás költségeitől is.
Rendszeres nagyobb kiadások helyett egy alacsonyabb, hosszú távon is kiválóan tervezhető havidíjat kapunk, amely anyagilag sokkal előnyösebb a cég számára.