Különböző felhasználási területeken, habarcsokat, már az ókorban is használtak. A rómaiak például, az égetett téglákból épített házaiknál habarcsot tettek a téglasorok alá és fölé, sőt néha, vastagabb falaknál a rétegek közé is, kötőanyagként. A habarcsba történő festékek bekeverésével pedig a freskók készítésénél használt alapanyagot állították elő.
A habarcsok ma sem igazán készülnek másképp, mint az ókori Rómában, talán csak a felhasznált alapanyagok minősége az, ami javult némiképp.
A habarcsok alkotóelemei a homok, víz, mész és a cement. Nagyon fontos a habarcsok kikeverésénél, hogy minden alkotóelem a lehető legmagasabb minőségű legyen és a lehető legtisztább, így például fontos, hogy folyami vagy tavi homokot használjunk, azt is átszitálva, hogy minél kevesebb agyag maradhasson benne.
Színezett habarcsokat a mai napig használják, mert igen látványos díszítőelemeket lehet belőle megalkotni. Ebben az esetben az alapvető anyagokon kívül még festékanyagot is kell a habarcsokba keverni, hogy a kívánt hatást elérjük.
Szerencsére, ma már előre bekevert habarcsot is lehet kapni, melyhez pusztán vizet kell adagoljunk, vagy vödrös kiszerelésnél még azt sem, csak kibontjuk és már használhatjuk is!