Érdekes adat, hogy az emberek többsége akkor szeret tárgyakra költeni, amikor a hideg idő beálltával beszorulnak az épületekbe. Az én saját elméletem szerint, az összefüggés abban keresendő, hogy a jó levegőn töltött kellemes órák helyett az épületek komorsága, sötétsége unalmassá teszi mindennapjainkat és ezért valamilyen pótcselekvést keresünk, valamit, ami megdobogtatja szívünket. Ez pedig, nekem is, ahogy oly sokaknak, a birtoklási vágyban nyilvánul meg. Ilyenkor hajlamosabbak vagyunk nagyobb összegeket költeni, sokszor úgy, hogy még hitelt is felveszünk, csak történjen végre valami.
Ez a dolog nem működik másként az autóvásárlásokkal kapcsolatban sem, így a legtöbb Magyarországon forgalomban lévő autó vásárlásának évfordulója a késő őszi is a kora tavaszi hónapok közé esik.
Ez pedig azt jelenti, hogy a műszaki vizsgák időpontja is erre az időszakra koncentrálódik. Ilyenkor minden vizsgabázis tömve van, érdemes hát időpontot foglalni és azért az sem mindegy, hova visszük szeretett családtagunkat.
Ha például a gépjármű vizsgáztatás Kőbánya területén esedékes, akkor bátran ajánlom önöknek a Karait. Többször jártam már náluk, és minden alkalommal meg voltam elégedve. Ez a cég az egyik legjobb, ha a gépjármű vizsgáztatás 10.kerületről van szó.
Tehát, ha gépjármű vizsgáztatás Kőbánya, vagy gépjármű vizsgáztatás 10.kerület, akkor Karai!