A szülők körében sokszor top téma, hogy mikortól engedjék közel a gyermekeikhez a mobiltelefont. Nehéz a döntés és megoszlanak róla a vélemények is. Vannak szülők, akik már egész fiatal korától a gyerek kezébe nyomják a telefont, néhány pedig igyekeznek minél tovább húzni a dolgot, mondván felnőve úgy is állandóan a kezében lesz majd. A sony xperia szerviz sem szeretne állást foglalni a témában, hiszen minden szülő egyénileg dönti el, hogy mikortól ad mobiltelefont a kicsi kezébe. Azt azonban minden szülőnek fontos tudnia, hogy ha egyszer azonban megízlelte a gyerek a mobiltelefonon keresztül elé táruló világ ízét, nagyon nehéz lesz leválasztani róla. Gyerek korban is komoly függőség alakulhat már ki, a mesék, játékok és egyéb videós, vagy képes online tartalmak iránt. A sony xperia szerviz szerint egy dolog azonban biztos: ha a szülő telefonját használja a gyerek, akkor sokkal nagyobb az esélye annak is, hogy a készülék előbb, vagy utóbb kipottyan a kezéből és összetörik. A sony xperia érintő képernyő csere során többen is elmondták, hogy bizony egy gyermek használta a telefont, amikor megtörtént a baj és összetörött. A kicsit még ügyetlenebbek és nem mérik fel, hogy milyen fontos és értékes eszköz, ami a kezükben van. Nem csupán egy műanyag játék, vagy egy építőkocka, amit kedvükre dobálhatnak. A sony xperia érintő képernyő csere elkerülése érdekében tehát tartsuk távol személyes készülékünket a gyerekektől. Inkább vegyünk neki egy régebbi, de még működő mobilt, amit nem bánunk, ha megsérül.