Hova, kihez fordulhatunk, ha telefonunk meghibásodott és nem tudjuk megfelelő képpen használni? Az Aréna Pláza mindenki számára közel levő, a városban is központi helyet elfoglaló helyszínről van szó, ahol a város egyik legjobb sony xperia szervize működik. Lehet szó sony xperia érintő képernyő vagy más alkatrész meghibásodásáról, ebben a sony xperia szervizben biztosan szakértő kezekbe kerül telefonunk. A cég munkatársai lelkiismeretesen dolgoznak, emellett gyorsan orvosolják a problémát és néhány óra leforgása alatt már vihetjük is haza magunkkal telefonunkat. Ha például sony xperia érintő képernyős telefonunk van és csíkozás jelenik meg rajta, valószínűleg nagyobb ütés érte a készüléket, de ezzel sincsen gond, hiszen az ArénaTel munkatársai helyre hozzák a problémát. Ha van hozzá kedve, nézze végig a javítást és bizonyosodjon meg róla, hogy egyik gyári alkatrészt sem cserélik ki után gyártottra vagy nem lopnak ki belőle olyan alkatrészeket, amiket később pénzzé tennének. Az itt dolgozók gyorsan és hatékonyan végzik munkájukat és még soha ne volt panasz feladataik ellátására.